Tengeri történet

Nem élnek itt emberek, pénz sem cseng erre,

De süt a nap mégis a széles tengerre,

Nem tartalmaz se életet, se halált a tó,

Mert ott többnyire csak hal található.

Él ott például, a víz alatt a rája,

Folyton-folyvást kiabál rája az arája,

Él ott még egy hal, ki nagyon „kemény legény”,

Csak olyan lapos, mint a taposott tehénlepény.

Nini, itt egy kagyló! Hogy ez milyen merész!

Még csak igazgyöngye van, de már ékszerész,

S van még itt egy hölgy, ki éppen, hogy halikra,

De már oly kacér, hogy kacsint a palikra.

Él itt egy gonosz bálna, ki fejébe vette,

Hogy betegséget terjeszt – ez lesz gonosztette,

Viszi is ide-oda a hátán szegény rákot,

Nem is csoda ezután, hogy a rák berágott.

Aztán itt van még az a buta moszat,

Ki trafikot nyitott, s bár nem akart rosszat,

Bagózni akart, és nem volt mivel.

Ezután kezdte magát szívni el.

Egy hal levegőt árul. Nézi, hogy mit nézünk,

Nem ad nekünk semmit, merthogy nincsen pénzünk,

A víz is tud marni úgy, mint a mustár...

Késő bánat. Megfulladunk most már.