Versek : Az élet fekete örvénye |
Az élet fekete örvénye
Jack Skellington 2008.03.31. 18:31
Az élet fekete örvénye
Milyen hangot ember csak kiadhat a torkán,
Felülmúlom én most, mert elragad az orkán.
Igen, elragad, és elnyel a mély örvény,
Mert sajnos nincs még az orkán ellen törvény.
Gondolataim csak úgy záporoznak bennem.
„Atyaisten!” gondolám, „Most mit kel tennem?
Mit tegyek, hogy ne öljön meg ez a szörnyű átok?”
Majd hirtelen az ég felé kiáltok.
Az örvénylő víz lassan magába zár,
Nincs mit tenni, most bezár a bazár,
Elemészt engem ez a sűrű kátrány,
S őszintén szólva ez számomra hátrány.
Majd megáll az idő, megdermed a lélek,
Örömmel látom, hogy még mindig élek,
S most egy hang szólít belülről: „Kelj föl!”
Úgy folyok ki testemből, mint a tejföl.
Látom magam, amint küzdök a halállal,
És szemem, szám telimegy a sötét színű nyállal,
És elkeseredetten az életem akarom,
Utolsó reményként nyújtom ki a karom…
És akkor világosság gyúlik a szívemben,
Míg ott állok a hallállal szemben,
Hát a sok szenvedés nem volt hiába! –
És visszacsapom a dugót a kád lefolyójába.
|