Gyomorrontás

Azt hiszem, a színházi előadás remek volt, de sajnos nem tudtam értékelni, mert az egész darab alatt a mellékhelyiség felé kívánkodtam magam. A szünet alatt nem tudtam kijutni, mert mellettem egy nagydarab ember ült, aki a világért se akart felállni, sőt meg is fenyegetett, hogy ha tovább zaklatom, hívja a rendőrséget. A másik szomszédom közvetlenül a fal volt.

Előadás után nem tudtam eljutni az illemhelyre, mert egy hétmérföldes sor állt a bejárat előtt. Így hát fogtam magam, taxiba ültem, és így egyenesen hazakocsikáztam.

A taxiút háromnegyed óráig tartott a forgalom miatt, miáltal az összes kéznél levő pénzem elfogyott, így hát zálogba adtam a nadrágomat a taxisnak.

A tegnapi bálon történt nagyevő verseny igencsak ki fogja hozni belőlem a „vadállatot”.

Gyomorgörcsök gyötörtek egész hazafele-út alatt.

Az út végére a sofőr megkapta fizetségül a zakómat is. Már nem érdekelt, csak hogy otthon vagyok!

Futva tettem meg az utat a lakásom ajtajáig. Betörtem az ajtót, és futottam. Nem tűnt fel, hogy kulcsot nem kellett használnom a bejutáshoz, és az sem, hogy bent az összes lámpa ég. Rohantam a gyönyörű, jól ismert ajtóig, mely a lelki örömöt jelentette számomra.

Besiettem oda. A fürdőszobába.

A terjengő bűz csak most csapta meg az orromat, és láttam, hogy nem vagyok egyedül.

A betörő a vécén üldögélt, és egy újságot olvasott.

Zavartam köhécseltem, mire felnézett.

- Ó, jó napot – köszöntött.

- Jó napot – bólintottam.

- Most… bizonyára érdekli, mit keresek itt.

- Nem, dehogy – suttogtam, és izzadva leültem a földre. Valami látszhatott rajtam, mert a betörő felfigyelt.

- Szintén gyomorrontás? – érdeklődött.

- Igen. Maga is…?

- Igen.

Rövid szünet.

- Ne aggódjon, mindjárt végzek, és eltűnök.

- Á, dehogy, nem kell sietni. Miattam ne fáradjon… átérzem bánatát…

- Nagyon köszönöm, uram. Tudja, már hárman kiüldöztek a lakásukból.

- Ugyan miért tették?

- Igazán nem tudom. Csak mert… a gyomorrontásom. Kénytelen vagyok betörni a házakba…

- Miért nem kéri meg őket?

- Mert soha nincsenek otthon. Tudja maga, ez hányadik tiszta nadrágom?

Illetve… már nem is tiszta.

- Képzelem.

- Pár napja elvesztettem a lakásomat. Azóta nem tudom hol elvégezni a dolgom…

- Sajnálom.

- Ne sajnálja… gondolom, maga is hogy érzi magát. Ne aggódjon, mindjárt befejezem.

- Ugyan már! Miattam? Csak nyugodtan.

De kezdtem már sápadni, és izzadságcseppek folytak le arcomon.

Csöngettek.

- Pardon… - szóltam, és kifutottam a bejárati ajtóig, és kinyitottam.

A szomszéd állt ott, és mosolygott.

- Csak azt akartam kérdezni, nem kérsz-e egy kis süteményt? – kérdezte jó szomszéd lévén.

- Nem, köszönöm – suttogtam.

- Ööö… netán zavarok?

- Nem, dehogy… fáradj beljebb…

És félrehúzódtam. A szomszéd pedig szembetalálta magát a fürdőszobából épp kilépő betörővel. A találkozás ünnepélyes volt.

- Józsi? Te itt?

- Jé, a Pista! Mit keresel te itt?

- Idevetődtem.

- És hogy vagy?

- Á, egész jól megy a sorom. Hát neked?

És ellálták az ajtót.

- Elnézést, uraim… - nyöszörögtem. – A vécé…

- Igazán kedves vagy, köszönöm – bólintott a szomszéd. – Már éppen kérni akartam.

És bement, az ajtót becsukta maga mögött.

Keserűen leültem a földre.

- Miért nincs nadrágja? – érdeklődött a betörő.

- Zálogba adtam a taxisnak – feleltem halkan.

És végszóra belépett az ajtón a taxis.

- Szervusz, haver – vigyorgott rám. – Azt hiszem, nálad hagytam a nadrágom.

- Fordítva volt – emlékeztettem.

- Na és? Miért nem cserélte meg?

- Úgy értem, önnél maradt az én nadrágom…

- Ja, tényleg – csapott a homlokomra, azután bejött a házba. – Ugye, nem zavarok?

- Ugyan már…

A taxis és a betörő üdvözölték egymást. Eközben a szomszéd kilépett a fürdőszobából, és elégedetten megdörzsölte a hasát.

- Hej, ez a gyomorrontás! – mondta.

- Jó napot! – üdvözölte a taxis.

- Jó napot! – köszönt a szomszéd.

- Képzeljék – mesélte a taxis -, tegnap a vacsora… tudják, az egész város ott volt… na, kiderült, hogy az egész cucc romlott volt…

- Tényleg? – kérdeztem, és azt hiszem, zöld színűvé váltam.

- Igen… jaj, képzeljétek, nálunk eldugult a lefolyó…

- Csak tessék… - és remegő kézzel az ajtó felé mutattam.

- Csak óvatosan! – ajánlotta a szomszéd. – Azt hallottam, felütötte a városunkban egy új, halálos betegség, ami a vécén keresztül terjed, és állítólag rögtön öl…

Megrázkódott, és szörnyethalt.

- Igaza volt – bólintott a betörő, és ő is meghalt.

Felkiáltottam.

- Meghaltak!

- Ők nem – rázta fejét a taxis -, csak én.

És meghalt.

- Segítség! – ordítottam. – Gyomorrontásom van, és a vécé halálos betegséget terjeszt!

- Nem is igaz! – háborodott föl a vécé, és kicsörtett az előszobába. – Ez alávaló gazság!

És ordítottam és ordítottam…

Felébredtem. Iszonyatosan görcsölt a hasam, ez jutott először eszembe. Bizonyára emiatt volt rémálmom…

Felültem. A földön voltam, melettem a taxis, a szomszéd és a betörő álltak, beszélgettek.

- Jaj, képzeljétek, nálunk eldugult a lefolyó!

- Csak tessék – mutattam remegő kézzel az ajtó felé.

Újból kezdődik.

Jaj, ne!

- Csak óvatosan! – ajánlotta a szomszéd, de nem hagytam, hogy végigmondja.

- Nem! – kiáltottam, és egy pokoli hang kíséretében felálltam. Elvigyorodtam. – A végzet beteljesült! – üvöltöttem. – Ami késik, nem múlik!

- Szerintem cseréljen alsóneműt – javasolta a betörő.

- Remek ötlet – bólintott a taxis, és a szomszéddal együtt szörnyethalt.

Jaj, ne! Már megint!

- Mi az, hogy már megint? – ripakodott rám a vécé, aki útközben kicsörtetett az előszobába. – Hát hogy gondolhat ilyeneket?!

És ordítottam és ordítottam…

Felébredtem. Az első, ami eszembe jutott, hogy pokoliul fáj a hasam.

Körbenéztem. Megnyugtató volt, hogy most nem az ismerős helyszínen vagyok,

hanem fent, az ágyamban. A feleségem ágyba hozta a reggelit, és jó reggelt kívánt.

- Tán rosszat álmodtál? – kérdezte tőlem.

Bólintottam.

- De még milyen rosszat!

- Jaj, már majdnem elfelejtettem… az egyik közösségi egyén a városban felajábnlotta, hogy vacsorát szervez nekünk… olyat, amit a múltkor…

Megkapaszkodtam az ágy szélében.

- Semmiképp nem megyek el! – ordítottam. – Itthon maradok, a fürdőszoba közelében!

Értetlenül vállat vont, és szívből örülök, hogy a következő pillanatban nem esett össze holtan.