Itt sz�lettem, ez az �n haz�m

A f�rfi fel�bredt. Megvakarta a fej�t, �s �lmosan f�szkel�d�tt egy kicsit a padon.

- Hej, de hideg van – gondolta, �s �ssz�bb h�zta mag�n a ruh�t. Egy pillanatra beleb�mult az �jszak�ba. Mindenhol s�t�t volt; messzebb pisl�kolt egy-k�t l�maoszlop, de csak halv�ny f�nnyel szolg�lhatott. A f�rfi oldalra tekintett.

Kolleg�ja, szint�n munk�tlan, horkolva szuny�k�lt mellette a k�v�n. Egy barna pokr�c volt r�ter�tve.

- H�? Mi van? – ny�sz�rg�tt, mikor a m�sik oldalba b�kte.

- A haz�n gondolkozom – felelte a m�sik halkan.

- Csak nyugodtan, nem zavarlak – d�rm�gte a pokr�cos. Id�sebb volt, mint a t�rsa; �ll�n �szes, �rdes szak�ll, arc�n r�ncok.

�jb�l �lomba is mer�lt volna, ha t�rsa nem r�zza fel m�g egyszer.

- Te mit gondolsz? – k�rdezte az.

- Azt, hogy ha m�g egyszer megb�ksz, lenyomom a kezedet a torkodon.

- �gy �rtem… a haz�r�l.

- Hagyj�l nekem b�k�t! Aludj�l! – �s oldalra fordult.

A m�sik visszad�lt a padra, �s gondolkozott.

A parkban voltak; m�r a t�csk�k sem ciripeltek, bizony�ra azok is mind aludtak. M�r nem mintha b�rmi hely lett volna ciripel�sre; mindenhol csak mocsok volt, �s beton.

P�r perc m�lva a f�rfi ism�t megb�kte t�rs�t.

- H�! Te! – s�gta.

A pokr�cos d�h�sen felh�rd�lt.

- Mit akarsz m�r? Nem tudsz b�k�n hagyni? N�zz k�r�l! �jszaka van! Ilyenkor aludni kell, nem pedig dum�lni!

- A haz�n gondolkozom – ism�telte meg a m�sik.

- H�t ennek igaz�n �r�l�k! De mit akarsz t�lem?

- El akarom mondani, mit gondolok. Hogy milyen sz�p is ez a hely. Itt sz�lettem…

- Te ezen a padon sz�lett�l, �s b�szke vagy r�?

- Nem �gy �rtem! Te ezt nem �rtheted. Gondolom, ezen m�g soha nem is gondolkozt�l. A haza… egy hely, ahol mindenki ugyanazt a nyelvet besz�li, mint te… b�rmerre fordulsz, ismer�s arcokat l�tsz. Egy hely, ahol m�r r�gen is �lt�l… rengeteg ismer�s, �s r�gi dolog… mind eml�kk�nt �l a sz�vedben. �s mind azt jelzi, hogy otthon vagy. Otthon… az otthon a hely, ahol mindig a legsz�vesebben vagy…

- �n legsz�vesebben most valahol m�shol lenn�k – vallotta be inger�lten a pokr�cos. – Aludj m�r!

A romantikus �letfelfog�s� hajl�ktalan m�lyet s�hajtott.

- Szerintem a haza – mondta -, nemcsak egy hely, egy nyelv, vagy ismer�s dolgok k�tel�ke. Nem. A haza enn�l sokkal t�bb. Egy olyan hely, amelyet soha nem felejtesz el hal�lod napj�ig… amire mindig b�szke lehetsz… �s amelyet mindig �r�mmel emlegetsz majd… mert a haza nem t�rgy… mert a haza itt �l, bel�l… igen, itt, a sz�vedben.

�s a mellkas�ra szor�totta kez�t.

- Fogd m�r be a sz�d! – k�ny�rg�tt t�rsa.

- De nem – r�zta fel a fej�t, �s folytatta. – �, hold, ki oly f�nyesen ragyogsz ott fenn az �jszak�ban! �, csillagok, kik mindenhonnan az �n szavamra figyeltek! �, �jszaka, nappal, �s minden nagy er�k! Itt, most kijelentem nektek, mit �rzek a haz�m ir�nt! �n…

Itt elhallgatott, �s visszahanyatlott a padra, mert t�rsa egy j�l ir�nyzott �t�ssel tark�n csapta.

- Tess�k aludni! – morogta az, majd maga is lehajtotta a fej�t. �m nem tudott aludni. M�lyen, legbel�l, egy sz�t hallott: haza. Ez a sz� bel�lr�l �gette, gyilkolta, szak�totta a test�t.

Nem tudott pihenni. Fel�lt a f�ld�n. Egy gondolatsor jutott esz�be.

Itt sz�lettem… ez az �n haz�m…

Haza…

Otthon…

M�snap reggelre dalolva, �s s�rva �rta egy tal�lt pap�rra a verseit; b�rki olvasta volna, k�nny csordult volna a szem�b�l, olyan sz�p volt.

Besz�det �rt a haz�r�l, ezen gondolkozott mindig �s mindenkor, s b�r sohase lett bel�le h�res �r�, a tehets�ge megvolt hozz�.

�s ez tehets�g, ez az isteni sugallat azon az �jszak�n j�tt l�tre.

Reggel �radozott a t�rs�nak, �lelgette, cs�kolgatta, sz�zszor is megk�sz�nte neki a szikr�t, mely mindent kirobbantott. � ett�l felvil�gosult, �s �lete �rtelmet nyert.

A m�sik pedig csak bamb�n n�zett r�. Semmire sem eml�kezett a tegnap �jjelb�l.