�lom

Felpillantottam; el�ttem ott �llt egy kis, k�k ember, �s mosolygott.
- Hol vagyok? – k�rdeztem.
- Kit�n� k�rd�s – felelte a kis, k�k ember, �s tov�bbra is mosolygott. – C�lrat�r�, egyenes �s egy�rtelm�. Pr�ma egy k�rd�s. R�gt�n a holl�tedet tudakolod a Mi?, He?, Hu? �s egy�b k�rd�sz�k helyett. Roppant c�lrat�r�.
Nem sz�ltam semmit, csak meredten b�multam. Olyan meredten, amilyen meredten ember csak tud b�mulni egy kis, k�k emberk�t, aki mosolyog. Persze, nem k�ne meglep�dn�m, hiszen… nem is tudom, mi�rt… olyan term�szetesnek t�nt a r�zsasz�n �g �s a narancssz�n f�, amin �lltam.
- Tudom, most mire gondolsz – mondta a kis, k�k ember. – Arra, hogy meg�r�lt�l, vagy sz�nt�veszt� lett�l. B�rki ezt gondolhatja itt k�r�lpillantva.
- Nem erre gondoltam – feleltem halkan, �s a narancss�rga f�vet n�ztem. Olyan volt, mint a reszelt s�rgar�pa.
- Nem-e? Na sebaj. De, csak �gy mondom, nem kell meglep�dn�d semmin. Ezt mind csak �lmodod.
- Igen, �n is azt hiszem.
- Ahogyan el�g gyakran �lmodsz. Fura lid�rcnyom�said vannak.
- Tudom.
- �lmodtad m�r, hogy meg�lt�l egy embert. Valami alacsony, szem�vegeset. Teliholdkor farkasemberr� v�ltozt�l, �s sz�tt�pted �t.
- Erre nem is eml�kszem…
- Persze, hogy nem. Felejthet�. Hiszen csak egy alacsony szem�veges f�rfi volt, akit sz�tt�pt�l, semmi t�bb. De n�zd csak… mindenf�le mosolyg� emberek ugr�lnak itten.
Csakugyan; mindenf�le f�rfiak �s n�k sz�kd�cseltek a dimbes-dombos narancs f�v�n, mely a v�gtelens�gig ny�lt el… soksz�n� vir�gokat hintettek maguk k�r�l, nem sz�ltak, csak ugr�ltak, arcukon sz�les mosoly �lt. Frakkban voltak �s szokny�ban, �s nagyon boldognak t�ntek.
- Egyszer meg azt �lmodtad, hogy lel�ksz egy embert a h�ztet�r�l.
- Nem.
- De, m�g �t�ves korodban. Hazafel� j�tt�k az �vod�b�l, majd hirtelen lel�ksz valakit egy t�zemeletes h�z tetej�r�l.
- Nem eml�kszem r�.
- Persze, senki nem is k�telezett r�, hogy eml�kezz… meg�lni egy embert, az felejthet�. H�ny gyilkos volt m�r, aki elfeledte egy gyilkoss�g�t… tudod, h�ny?
- H�ny?
- Egy sem. A lelkiismeret�kben mindig �gett. De persze nincs mindenkinek lelkiismerete. Szedt�l m�r vir�got?
- Tess�k?
- Vir�got. Amin taposol.
Len�ztem, �s �szrevettem azt a gy�ny�r�, s�padtlila n�v�nyt, amit a cip�m �sszez�zott. K�rben�ztem, de sehol m�shol nem l�ttam ilyen sz�p vir�got.
- A vir�g – mondta a kis, k�k ember – gy�ny�r� dolog. Ki�shatod, �s cser�pbe �ltetheted. V�z�ba rakhatod, hogy meg�des�tse a napjaidat egyszer�, m�gis csod�latos ragyog�s�val. Kij�hetsz a mez�re, �s gy�ny�rk�dhetsz benne. �s persze meg�lheted, sz�tt�pheted, lel�kheted t�zemeletes �p�letekr�l. Akkor odav�sz minden sz�ps�ge.
- �n igaz�n nem akartam – menteget�ztem.
- Persze, hogy nem. Vir�g, mi az? Egy n�v�ny. Felejthet�. De n�zd, milyen kedvesen ugrabugr�lnak azok az emberek. F�lig �r a sz�juk. Pillants fel a r�zsasz�n �gre! L�tod, milyen sz�p? Persze, lehet, hogy a k�vetkez� pillanatban az eg�sz �g felgyullad, �s mad�rk�nt hullik al�, mad�rk�nt, aminek elv�gta r�vidke �let�t az �nc�l� orvvad�sz hal�los t�lt�nye. Akarod, hogy ezt tegye? Megteheti. Ez a te �lmod.
- Nem akarom.
- Dehogynem akarod. Hiszen ki nem akarn�? Senki nem akarn�. Csak te. Mi�rt nem parancsolsz az ugr�l� emberekre, hogy holtan essenek �ssze? Megteheted. A te �lmod.
- De…
- Ne menteget�zz. Tudom, hogy megtenn�d. Gonosz vagy, b�rkit meg�ln�l.
- De…
- Semmi de. Ahogyan sz�tt�pted a szem�veges f�rfit, ahogyan lel�kted az embert a h�z tetej�r�l… meg�l�d az �lmaidat! Meg�l�d a vir�gokat! Meg�lsz mindent, ami sz�p �s j�! Ahogyan meg�lt�l engem is!
- Tess�k?
- Igen, engem! �n vagyok a te �lmod! �n vagyok, akit te teliholdkor sz�tt�pt�l, akit levetett�l t�zemeletes �p�letekr�l! �n vagyok, akit eltapost�l, �n vagyok a halott madara a k�pzeletednek! Ezerszer is meg�lt�l, de most bossz�t �llok! A csal�dod m�r halott, �s most t�ged is meg�llek!
Eltorzult az arca, �n h�trazuhantam… az emberek ugr�lni kezdtek k�r�l�ttem, a sz�leim arca volt az �v�k, a testv�rem�… mosolyuk torz, halott vigyorba torzult, mely azt�n kett�t�pte test�ket… az �g fekete lett, �s a f� mag�ba szippantott… sikoltottam…

- �bredj fel! – sz�lt egy hang. Kinyitottam a szemem, a plafonra meredtem, zih�ltam. V�gigsim�tottam kezemmel a takar�t, a p�rn�t, az �gyamat.
- H�! – ny�gtem, �s fel�ltem. – Borzalmasat �lmodtam az el�bb!
- B�rkivel el�fordul – mondta az �gyam mellett �llva a kis, k�k ember, �s mosolygott.